Hogyan lehet legyőzni a sóvárgást és a haspuffadást? Higgyétek el, hogy tehetünk azért, hogy jól érezzük magunkat a testünkben, és nem mellesleg fantasztikusan is nézzünk ki!
Mindannyiunknak volt már sóvárgása és haspuffadása, és sokszor álltunk már tehetetlenül vagy dobáltuk be egymás után a gyógyulást ígérő tablettákat megoldást remélve. Azonban ennél sokkal jobban kell bánnunk magunkkal, jelen esetben a testünkkel. Olyan ez, mint egy gyorsan megtérülő befektetés. Ha helyesen bánsz a testeddel, az hihetetlenül gyorsan jól fog bánni veled.
Először is szögezzük le, hogy a sóvárgás, azaz a vágy az ételek után egy érzés (egyfajta emlék, nosztalgia valójában). Vegyünk egy példát. Megkívánunk egy sajtos pogácsát. Ezt megmagyarázzuk azzal, hogy a szervezetünk jelzett mire van szüksége, hisz a szervezetünk úgyis tudja…Valóban? Tényleg egy nulla tápértékkel rendelkező bombára lenne szüksége? Ohhh kérlek, dehogy tudja. Honnan tudná, hiszen évek, sőt generációk óta nyakon öntjük zsírral, nehéz fémekkel, ízfokozókkal, műanyaggal és minden mesterséges adalékkal…Honnan tudná ezek után szegény, amikor már rég kiakadt az iránytűje. Mindemellett rágni, enni, rágcsálni, vagy a legtöbb esetben valamilyen űrt kitölteni szeretnénk. A sóvárgás lehet fizikai (a legtöbb feldolgozott étel ugyanis addiktív) vagy érzelmi, azonban a legtöbb sóvárgás nem valós, ami azt jelenti, hogy valójában nincs is szükségünk a sajtos pogácsára a túléléshez vagy akár a boldoguláshoz. A legtöbb ilyen vágy körülbelül 10 percig tart.
Szomorú, hogy társadalmunkban döbbenetesen sok étel függőséget okoz, és eszünkbe sem jut nemet mondani vagy legalább mértékkel fogyasztani. Olyanok, mint a kenyér, a tészták, az olajok, a zsírok, a hús és a tejtermékek – ezek addiktív és üres kalóriatartalmú ételek. Magas a kalóriatartalmuk, alacsony a víztartalmuk, és a friss gyümölcsökhöz és zöldségekhez képest viszonylag alacsony a tápanyagtartalmuk. Amikor üres kalóriatartalmú ételeket eszünk, a szervezetünk természetesen többet akar belőlük enni, mert nem kapja meg azt, amire szüksége van ezekből az ételekből. Általában fűszerekkel vagy tartósítószerekkel is beborítják őket, amelyek fokozzák az íz-élményt, emiatt jóval többet szeretnénk enni, mint amennyire szükségünk van.
Amikor új, egészséges szokásokat alakítunk ki magunknak, és elhagyjuk az egészségtelen ételek evését, szépen, fokozatosan megszűnnek a vágyódások és a puffadás. Miért? Mert a tested nem kívánhat olyasmit, ami nincs is benne. Ha elkezdesz enni nyers ételeket, kevésbé fogsz vágyni a “rossz” ételek után, és elkezdesz vágyni a JÓ ételekre, mint a gyümölcsök és zöldségek! Engedjük meg, hogy a sóvárgás elmúljon.
Íme néhány módszer, amelyek segítenek megbirkózni a vágyakkal, és a haspuffadást is megszüntetik!
1) Mindennap fogyasszunk gyümölcsöt és zöldséget
Még jobb, ha napi egy étkezést teljes mértékben lecserélünk gyümölcsökre és zöldségekre. Elégítsük ki szénhidrátszükségletünket hidratáló, tápláló és tisztító ételekkel! Ha elégedett vagy, nem fogsz semmi másra vágyni. Először olyan érzés lesz majd, mintha SOKAT ennél, amikor először kezdesz gyümölcsöt enni például reggelire, de ne feledd, hogy ezek az ételek magas víztartalmúak, de alacsonyabb kalóriatartalmúak. Ez egy bőségesen kielégítő életmód, nélkülözés nélkül. Az elején lehet, hogy nehéz, mert a megszokásaink és a kekeckedő hang a fejünkben nem akarja a változást, és mindent megtesz azért, hogy lebeszéljen minket. Ha vágyakozol, inkább egyél egy tál nyers gyümölcsöt és zöldséget, mint akármi mást. Egyszerűen csak a számodra megfelelő ételeket kell enned, de ehhez előbb vissza kell találnod magadhoz.
2) Mindennap igyunk meg EGY egészséges turmixot
Ami a turmixokat illeti, ANNYIRA könnyű, gyors és egyszerű ezeket elkészíteni. Nem kell túlgondolni, elég 2-3 összetevő, vagy akár 1-2 is elegendő. Tehetünk bele zöldségeket is, és a jótékony hatásuk mellett a színük is szép és finomak is. Variáljuk, keverjük kedvünkre. Legjobb ezeket vízzel vagy kókuszvízzel fogyasztani, a legjobb hatás érdekében. Tipp: az acai az egyik leghatékonyabb gyümölcs az életmódváltás színpadán, ugyanis magas tápérték, de alacsony kalória tartalma van, és sokáig biztosít teltség érzetet.
3) Kukába a függőséget okozó ételekkel!
Az, hogy mit adsz hozzá az étrendedhez, ugyanolyan fontos, mint az, amit elhagysz. Nem tisztíthatod meg a tested, és nem szabadulhat meg a puffadástól anélkül, hogy ne távolítsd el annak a forrását. Ezért fegyelemmel és következetességgel kell eljárni, és napról napra jobb döntéseket hoznunk meg önmagunk számára. Minden azon múlik, HOGY MILYEN ELKÖTELEZETTSÉGÜNK van az egészségünk, a jólétünk és az öngondoskodásunk iránt. Ha például édesség helyett csak gyümölcsök vannak otthon, akkor sokkal kevesebb esélyünk lesz kiszolgálni a függőségünket. Tipp: tartsunk többféle fagyasztott gyümölcsöt a mélyhűtőben, így soha nem érhet minket meglepetés és nem kerülhetünk kényszerpályára.
Ha kialakítunk egy szilárd rutint, könnyebb lesz visszatérnünk az elhatározásunkhoz, ha kicsit ki is estünk a nyeregből. Ha nincs rutinod, akkor nehezebb lesz bevezetned ezeket a gyakorlatokat. Tehát ha most kezded, akkor az elején egy kicsit több erőfeszítést kell tenni a kívánt siker elérése érdekében. Próbáljunk alternatívákat találni a glutén, a keményítő, a zsírok, a sók, a mesterséges édesítőszerek, a hús, a tejtermékek, az üdítők vagy a szénsavas italok számára. Cseréljük ki ezeket lédús gyümölcsökre és zöldségekre, például: dinnye, alma, körte, narancs, szőlő, uborka, mangó, acai, maracuja, paradicsom vagy leveles zöldségek, például kelkáposzta, római, spenót, rukkola, vagy bármilyen tetszőleges zöldségre. A feldolgozott “élelmiszerek” mind mesterségesek vagy erősen feldolgozottak, és a szervezet számára nagyon nehezen emészthetőek, ami gázokat termel az emésztőrendszerben, és haspuffadást okoz! Sokszor mondták már nekem, hogy de hát én a zöldségektől puffadok! Ohh drágám…te a sok eltárolt méregtől puffadsz valójában, amelyet ki kell először is tisztítani.
TIPP a sóvárgás leküzdésére: gondolj arra, hogy hogyan szoktad magad érezni azután, miután megetted azt az ételt, amit megkívántál. Én sokszor megkívántam, megettem, rosszul lettem…és ezt nagyon sokszor elismételtem. Majd fokozatosan elkezdtem rögzíteni, tudatosítani magamban az érzést, hogy mennyire rossz ez most nekem. Azonban ha vacsorára már csak gyümölcs vagy zöldség leveket iszunk biztosan nem lesz bűntudatunk.
4) Gyakorlat
Köteleződjünk el, szánjuk el magunkat és legyünk következetesek a rutinunkkal. Készüljünk a napunkra. Legyen nálunk mindig valami harapnivaló, turmix, alma vagy akármilyen gyümölcsök, nyers zöldségek. Ne kellejen kényszerből a benzinkút péksütemény kínálatából választanunk. Még ha el is botlunk, a rutinunk mindig segíthet abban, hogy helyreállítsuk a dolgokat. Ezen kívül a testmozgás elveszi az étvágyat és elvonja a figyelmünket. Ez arra késztet bennünket, hogy pozitív változásra összpontosítsunk, hogy karcsúsodjunk és formálódjunk, ahelyett, hogy otthon ülve az étkezésen gondolkodnánk. Menjünk ki a szabadba, szívjunk friss levegőt, és töltsünk minél több időt a természetben. Nagyon gyógyító. Tipp: a kókusz víz is nagyon sokat segít abban, hogy elrendezzük az édesség utáni vágyunkat és nem mellesleg sportolás után is visszapótolja az ásványi anyagokat.
5) Vacsorázzunk korábban!
A késő esti hűtőre járás a legveszélyesebb, hacsak nem eszel teljesen nyers vegán ételeket. A késő esti étkezés lecsap rád, elgyengülhetsz és könnyen okozhat puffadást és súlygyarapodást. Legyen a célod, hogy este 7 óráig befejezed az étkezést. (Gyümölcsök és zöldségek természetesen mehetnek ezután is.) Ha korábban vacsorázunk, az éjszakája hátralévő részét pihenéssel és más dolgokkal tölthetjük és sokkal energikusabbak maradunk.
Extra tippek:
Tanuld meg az éhség valódi jeleit, és LÉGY ERŐS! Tudd, hogy mikor érzel valódi éhséget. A tested tudatja veled, hogy üzemanyagra van szüksége! Tanuld meg az éhség valódi jeleit, és légy elég ERŐS, hogy tiszteld!
Igyál sok vizet, hogy hidratált maradj. Ügyelj arra, hogy étkezés előtt 30 perccel mindig igyál vizet. Tegyél egy NAGY pohár citromos vizet az ágyad mellé, hogy ez legyen az első amit megiszol amikor reggel felébredsz. A reggeli turmixba és este is hasznos egy pohár kókuszvíz.
Nyugtasd meg magad. Menj el egy masszázsra, sétára és aludj eleget. Ha kipihent és nyugodtabb vagy, érzelmileg és fizikailag is könnyebb. Nem lesz késztetésünk az ideges rágcsálásra, ráadásul az izmaink sem lesznek annyira feszültek. Tipp: kevesen tudják, de a mangó kiváló alvást segítő gyümölcs.
Végül:
Az elme és a test összefügg – ugyanolyan fontos a fizikai jólétünkre összpontosítani, mint az érzelmi jólétünkre. Sokszor kaphatjuk magunkat azon, hogy nem akarunk foglalkozni az érzelmi problémáinkkal, ezért végül teletömjük magukat étellel, vagy elaltatjuk magukat vele. Jó, ha ezzel tisztában vagyunk. Érzelmi kötődést vagy társfüggőséget hozunk létre az étellel, és hosszú távon önszabotázsba fordulhat, ha nem kezeljük és nem gyógyítjuk meg.
Mutasd meg a testednek a szereteted azáltal, hogy TISZTELED és ajándékozd meg JÓ ÉTELEKKEL….