„A bogyós gyümölcsök a megmentőink. Fő erejük a szabad gyökök elleni küzdelem csodálatos harcosaiban, az antioxidánsok tömegében rejlik. Az antioxidáció az élet, az oxidáció a halál. Az antioxidánsok szükségesek az öregedés, vagyis az oxidációs folyamatok és az egészségünket szünet nélkül támadó anyagok elleni küzdelemben. A bogyósok a maguk mélybordó, kék és fekete színével ontják magukból egészségmegőrző értékeiket. Színük a polifenoloknak köszönhető, ezek állítják elő az antociánnak, antocianidnak és malvidinnak nevezett növényi színanyagokat. Dimetil-rezveratrolban (piros szín) is gazdagok, ahogy számos más fitokémiai anyagban, aminosavban és koenzimekben, továbbá még sok eddig fel nem fedezett társult összetevőben. Ezek más gyümölcsöknél sokkal bőségesebben találhatók meg a bogyós gyümölcsökben.
E gyümölcsök a vas, a magnézium, a szelén, a cink, a molibdén, a króm és a kalcium kiváló forrásai, továbbá nyomokban tartalmaznak ómega-3-, ómega-6- és ómega-9-zsírsavakat. Ráadásul rejtett tulajdonságaik útján képesek leállítani az adrenalin- túltengést, ezzel elejét veszik a belső szervek rongálódásának. Erre mindegyik fekete szeder, málna, szamóca, bodza és Schisandra-bogyó (kínai ötízű gyümölcs) képes, valamint az itt fel nem sorolt bogyósok is lényegesek a földi élet számára. (A vad áfonyáról külön írok.) A vadon termő bogyós gyümölcsök hada olyan, mint egy kíméletlen öregedésgátló, betegségpusztító falka.
A vad áfonyák sajátos szövetségben élnek – kifejezetten erről találsz érdekes információkat a Vadon termő ehető növények című fejezetben. Ha csak teheted, inkább fagyasztott vadon termett bogyósokat vigyél haza, és ne a tetszetős kis dobozokba csomagolt friss, de ültetvényeken termesztett társaikat. Tudatos vásárlóként célozd meg a fagyasztórekeszeket a boltban, és vad bogyósok, áfonyák közül válogass. A természet ajándéka jelenti a legnagyobb esélyt az egészség visszanyerésére és a gyógyulásra.
A bogyósok az agy igazi táplálékai. Nemcsak azért, mert elősegítik a szervezetben a B12-vitamin termelését, hanem mert megvan bennük az a hatóerő, ami képes visszafordítani bizonyos agyi állapotokat – károsodásokat, szürke területek elterjedése, meszesedés, nehézfém-lerakódás, fehér pontok, heges szövetek, kristályosodás/kövesedés és letapadások, valamint kóros értágulat. Az összes agyi rendellenességek elleni védekezésben hasznosak a bogyós gyümölcsök, ideértve az agydaganatot, az amiotrófiás laterálszklerózist, az Alzheimer-kórt, a demenciát, a Parkinson-kórt, az stroke-ot, a körülírt ütőértágulatot és a migréneket. Fordulj a bogyós gyümölcsökhöz segítségért, ha bármelyik betegségben érintett vagy. Bármelyik, idegrendszert érintő betegség tüneteire a bogyós gyümölcsök fogyasztása a válasz.
Ha a szív egészségéről van szó, szintén gondolj a bogyósokra is. Semmihez sem fogható, milyen sokat érnek a szeder, a málna, az eper és az áfonya a szívbillentyűk és szívkamrák számára, milyen hatékonyan távolítják el az ütőerek és visszerek falára rakódott kemény, meszes plakkokat. A szerény kis áfonya a titkos uralkodó, aki távol tartja az embereket a kardiológiai szakrendelőktől.
Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy milyen nagy szerepük van a termékenységben. A tudományos kutatók is annak küszöbén állnak, hogy felfedezzék a termékenységet előmozdító összetevők egy hasonló csoportját. A polifenolok egyik egyszerű változata olyan termékenységet elősegítő anyag, amely folyamatosan fenntartja a női ivarszervek egyensúlyát, segítségével a háttérben gyakorta meghúzódó alacsony energiaszint elő sem fordul. (Lásd még A termékenység és a jövőnk című fejezetet.) A bogyós gyümölcsök az emberiség jövőjének igazi zálogai.
ÁLLAPOTOK
Amennyiben az itt felsorolt állapotok bármelyike téged is érint, vezesd be a bogyós gyümölcsöket az étrendedbe.
Kezdődő és kifejlett agydaganat, amiotrófiás laterálszklerózis, stroke, aneurizma (erek zsákos kiöblösödése), migrén, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, demencia, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, autizmus, agyvelőgyulladás, epilepszia, Huntington-kór, narkolepszia, csontvelőgyulladás, Tourette-szindróma, agyszélhűdés, szklerózis multiplex, érelmeszesedés érfalkeményedéssel, szívbetegségek szapora szívverés, petefészekrák, artériafibrilláció, prosztatarák, méhnyakrák, policisztás ovárium szindróma (PCOS), rejtélyes terméketlenség, endometriózis, kismedencei gyulladásos betegség, fülzúgás, álmatlanság, depresszió, szorongás, poszttraumás stressz szindróma, ivarszervi alacsony energiaszint, kényszerbetegség, akne, mellékvese-kimerültség, pajzsmirigybetegségek és -rendellenességek, fibromialgia, krónikus fáradtság szindróma, elhízás, húgyhólyagfertőzés, hegesedés, hipoglikémia, diabétesz, Lyme-kór, vírusfertőzések, ekcéma, pikkelysömör, adenómák (jóindulatú kötőszövet-daganatok) pajzsmirigycsomók és -duzzanatok.
TÜNETEK
Amennyiben az itt felsorolt tünetek bármelyikét tapasztalod, vezesd be a bogyós gyümölcsöket az étrendedbe.
Magas koleszterinszint, petefészekciszta, megvastagodott méhfal vagy méhnyálkahártya, méh-petefészek-, méhkürt- és/vagy petevezeték-gyulladás, szabálytalan menstruáció, hormonális egyensúlyzavarok, hőhullám, heves szívdobogás, fáradtság, szúrós fájdalmak, testben észlelhető rezgések és zörejek, zsibbadtság/dermedtség, homályos látás, nyelési nehézségek, fejfájások, idegi fájdalmak, ásványi anyagok hiánya, izomhúzódások és izomgörcsök, mellkasi fájdalmak és nyomás, vállízületi merevség, szédülés, pánikrohamok, fóbiák, rossz közérzet, kedvetlenség, fülzúgás, fülcsengés, agykárosodások, a gerinc károsodásai, úszó foltok a látómezőben, fülfájás, állkapocsfájdalom, nyakfájdalmak, vércukor szintingadozás (például hipoglikémia), tompa/ködös agy, renyhe májműködés, szorongás, velőshüvely- károsodás, meszesedés, hegesedés, Candida túlszaporodása, agyi letapadások, hátfájás, térdfájás, rossz vérkeringés, duzzanatok, agygyulladások.
ÉRZELMI TÁMOGATÁS
Elakadás, biztonsághiány, figyelem-összpontosítási zavarok, zavartság, ködös gondolkodás, szétszórt ziláltság, ködös elmeállapot, tárgytól való el-elkalandozás, szédülés, dolgok összekeverése és gyakori tanácstalanság esetén a különlegesen értékes bogyós gyümölcsök enyhülést hozhatnak. A felsorolt állapotok tudatos és tudat alatti szinten, fizikai és metafizikai síkon az elme és a lélek egészségi állapotai. Amikor hátad mögött zavaros érzésekkel és észlelésekkel öngyógyítás céljából bogyós gyümölcsöket választasz, meglátod, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Igazi csodák várnak az utadon.
SPIRITUÁLIS TANÍTÁS
Bőségre áhítozol? Szegődj tanítványul a bogyós gyümölcsök mellé. Kora tavasztól késő őszig, szünet nélkül ontják ajándékaikat – amint a földeken fogyatkozni kezd az eper, a szomszédos kertekben elkezd teremni a szeder. Miről szól ez? A helycseréről és a folyamatosságról. Semmi okod a pánikra, hiszen mihelyt az egyik forrás kiapad, feltárul egy másik. Akármelyik zugban találhatsz kincseket.
A bogyós gyümölcsök önzetlenek, mindig elérhetők, sosem fogyunk ki belőlük. Nem zárkóznak el, nem elérhetetlen magasban hozzák a termésüket. A talaj közelében virítanak, ott teremnek, ahol bárki elérheti őket. A medvék, őzek, szarvasok, emberek, mókusok, madarak, egerek, farkasok, nyulak, de még a kígyók is hozzáférnek a gyümölcsükhöz. A bogyós gyümölcsök megosztják velünk mindenüket, és mindenki számára van mit adniuk. Amikor bevonjuk őket az életünkbe, kedvességük és nagyvonalúságuk a részünkké válik. Így aztán mi magunk is a bőség kiapadhatatlan forrásává, nem csupán elfogadóivá változunk.
ÖTLETEK
* A napfelkelte után megevett bogyós gyümölcsök energizálnak és életerővel töltenek fel, hatásuk kitart a nap végéig.
* Két étkezés között szemezgess egy marék málnát, szedret vagy más bogyós gyümölcsöt: emelik a test rezgésszintjét, és jobb hangulatba, nyugodtabb állapotba hoznak.
* Amikor málnát, szedret és más bogyósokat szedsz saját kézzel egy biofarmon, a kerted végében vagy a természetes élőhelyükről, majd mosatlanul megeszed, azzal hozzáférsz ahhoz a nagy mennyiségű biotikumhoz, amelyre nagy szüksége van az emésztőrendszerednek az egészséges baktériumflóra helyreállításához, és amely újra képessé teszi a testedet a B12-vitamint és mindenfajta koenzimjének előállítására.
* A bogyós gyümölcsök szedése utolérhetetlen földelő technika. Szemenként szedegetni az epret, csipegetni az érett málnát, szedret, áfonyát a tövises szárakról, odafigyelni, hogy ne szúrd meg magad, és csak az éretteket szedd le, a jelenlétre ösztönöz. Szent létállapot, összeköt az őseinkkel és egyesít a természettel, a madarak dalával, a susogó levelek neszével – az itt és most örömével.
* A természet kínálta prebiotikumok, jótékony baktériumok és más mikroorganizmusok jobban hasznosulnak a beleidben, ha egy kevés lépes mézet csorgatsz a csészényi adag gyümölcsökre.
* Bogyós gyümölcsöt enni egy derűs napon pompás élmény. Fokozza az adrenalin erejét, segít egyensúlyba hozni a vércukorszintet. Bogyós gyümölcsöt enni egy borús napon még jobb. Fokozza a máj öntisztuló képességé és csökkenti annak renyheségét.
* Hívd meg valamelyik barátod, szemezgessetek együtt egy nagy tál bogyós gyümölcsből. Meglepődsz majd, mennyi érzelmi sérülés kerül felszínre és oszlik könnyedén semmivé, és miként válik a beszélgetésetek egyre lazábbá és örömtelibbé. A közös gyümölcsevés mély, gyógyító élmény. Mire kiürül a nagy tál, mind a ketten boldogabbak lesztek.”
Anthony William: Gyógyító ételek
Édesvíz Kiadó 2017.